már kezdenek a reggelek csípősek lenni, de a napfény még szemet bántóan teríti be a teret. rengeteg ember közlekedik, majdnem mindenki siet a dolga után. van aki iskolába, van aki munkahelyére, vagy épp munkából megfáradtan hazafelé. de ott van ő. ő az aki nem siet, csak áll a lépcső tetején. először nem is vettem észre, hiszen én is siettem, csak azt vettem észre, hogy elém toppant, és valami hiányzó pénzt kunyerált utazásra. nem volt hosszú életű a kapcsolatunk, mivel se nem volt nálam, se nem volt túl rámenős. de az összeg megragadt: 90 ft-ra lenne szüksége hazautazáshoz a srácnak. kicsit furcsa volt ez így kora reggel, de komolyabb dilemmákon is túl tudtam már magam tenni. később, ahogy elintéztem a dolgom, maradt több mint 10 percem, így aztán leültem egy padra élvezni a napsugarakat. és ő még mindig ott volt. időnként egy-egy sietős ember elé került, váltottak pár szót, és elengedte a feltartottat embert. de így messzebbről szemlélve, volt ott még valami. pontosabban valaki. a srác amúgy átlagos testalkatú, kb 170 magas borostás 20-22 év körüli lehetett. semmi különleges. azonban időről időre hozzácsapódott egy kb 10 centivel alacsonyabb, és legalább kétszer, de talán háromszor akkora, hasonló korú leány. amikor nem beszélgettek, hanem prédára várt, akkor a lány elhúzódott tisztes távolba. tulajdonképpen elbújt a tér közepén. sikeresen, hiszen nekem is csak most tűnt fel. kíváncsian szemlélem, hogy vajon sikerrel jár-e, megkapják-e a hiányzó kilencven forintot. és ekkor egy középkorú elegáns hölgy gyorsan a táskájában kezd matatni, majd átad némi aprót. igen, végre! nem is kellett olyan sok idő, és meglett, utazhatnak haza a fiatalok - gondoltam. de valami nem stimmel, még mindig ott téblábol, embereket állít meg. na jó, lehet, hogy csak nem akarta azt mondani hogy 1500 kell a jegyre, mert annyit senkitől sem remélt. oké, ez így logikus. miközben ezt így végiggondolom, újra rákacsint fortuna kisasszony, ezúttal egy öreg bácsi tudott nélkülözni pár forint aprót. épp azon kezdtem gondolkozni, hogy vajon mennyibe kerülhet a jegye, amikor elindultak, ezúttal már mint egy pár, egyenesen a pénztár felé. győzelem, mondhatná mindenki! de sajnos most következik az ami miatt igazából leírtam ezt a történetet, ugyanis lekanyarodtak a kassza előtti fornettinél, beszereztek egy zacsó valamit, amit a párocska amúgy sem sovány tagja azonnal kézbe is vett, és már fogyasztotta is. elindultak a másik irányba, és kisvártatva eltűntek a szemem elől.
amikor megérkezett a buszom, pont a látványpékség előtt mentem el, és látom ám, hogy szinte minden termék 180 forint / 10 dkg. tehát két adomány = tiz deka finomság. a munkamegosztás furcsa volt, de az ő dolguk. ahogy az is, hogy a zacsiból a fiú nem vett egyszer sem, ameddig szemmel tudtam őket követni. viszont mondhatta volna, hogy enni kér. szóval miért hazudott?