emlékszem, kiskoromban úgy kezdődött hogy kis apróságot füllentettem, de mivel nem buktam le, így rákaptam. ezután egyre több olyan hazugságot eszeltem ki, aminek nem volt különösebb jelentősége, de mégis jó érzéssel töltött el, hogy manipulálhatom a felnőtteket. ezt már akkor gyerekkoromban konstatáltam, és élveztem.
teltek-múltak a napok, és egyre durvább lett a dolog, olyannyira - és erre is konkrétan emlékszek - hogy engem is megrémített. az volt már a cél, hogy bármi amit mondok az hazugság legyen. mindenesetre minden külső hatás nélkül, arra jutottam, hogy ez nem jó.
azóta nem hazudok. persze szoktam füllenteni, de olyasmiket amiről teljesen nyilvánvaló, hogy nem igaz. például leverek egy poharat, úgy hogy senki sincs a környezetemben, azonban távolról felfigyelnek a zajra. na ilyenkor önkéntelenül is azt mondom: nem én voltam :) nem tudom miért, viccesnek tartom, oldja a feszültséget a humor. de ilyenen kívül nem hazudok.
ugyanezt elvárom azoktól is akikkel egy légtérben vagyok. van egy értékrendem - mint mindenkinek - és ezen főbenjáró bűnök közé számít a hazugság.
akik kevés ideje ismernek, azok nem tudják, hogy ez mennyire komoly nálam. akik nem, azok igen.