seggek

                                                                                                                                                                                                                                                                                       


azt hittem, hogy ahogy egyre rosszabb idő lesz, úgy válik egyre jobbá a helyzet seggfronton. de nem így lett. egyesek kabátban vacoknak, mások továbbra is rendületlenül mutogatják hátsó fertájuk, illetve alsóneműjük felső részét - természetesen nemtől függetlenül.

már eleve bosszantó amikor kövér bácsik nagyjából 3-5 számmal kisebb pólót vesznek fel, és az izmosnak gondolt, ámbár sok helyen zsírpárnás test majd szétveti a gyerekkorból megörökölt, vagy aputól hízás előtt kapott pólót. ugyanez nénik esetében még rondább, amikor a kinőtt melltartó pánt szinte csontig vág, az alatta és felette lévő zsírpárnák kényszerhelyzetben vannak, így csüggedten, engedve az erőszaknak, alul és felül szomorúan buggyannak ki. mindezt még elfedné egy laza póló, de nem, feltehetően a 10-12 éves korosztályú gyerekek osztályán vásárolt több számmal kisebb méret ráfeszül az így kialakult hurkákra, megmutatva minden egyes fölös kilót. ugyanez a helyzet az indokolatlanul szűkre húzott derékbőségű nadrággal is: alig győznek kibuggyanni az úszógumik felette. és ha már itt tartunk, mármint a kisméretű nadrágnál. ez természetesen rövid is, hogy láttatni engedje az alsóneműt akár álló helyzetben is, de leguggolva meg aztán főleg. sőt ilyenkor nyerhetünk betekintés sokak seggébe is.

emberek, szedjétek már össze magatokat egy kicsit, mert ez így gáz. komolyan azon gondolkozok, hogy készíttetek egy "owned" feliratú, vagy rúzsos száj formájú bélyegzőt és óvatosan a kilógó fehérneműkre nyomom, sűrű bocsánatkérések közepette, hogy véletlen meglöktem az illetőt. aztán lehet majd otthon magyarázkodni. persze az is lehet, hogy ez egyfajta társkereső technika, így nem lesz kínos egy rúzsfolt, legfeljebb elgondolkodtató, hogy nem emlékszik rá az illető.

Titkos 20140912194419 http://vicclap.hu/static/media/200709/pic51824.jpg
Kód újratöltése
 
                                                                                                                                                                                                                                                                                        megvan a véleményem, nincs egyedi nevem, mit tegyek?, használati útmutató nőkhöz, ne vedd el a fókuszt, alternatív csirkehúsleves, metaüzenet, miért hazudott?, érintőkábel, hogy hívnak?, te cigány vagy?, Ezek menthetetlenek, két hónap, programozós ünnepek, a rövidítésekről, a programozás törvényei, az időutazás és az időzónák kapcsolata, Téged ma mivel húztak le?, Itt vannak az új villamosok, Nincs értelme az örök életnek., sztárvendég beharangozó, mobilalkalmazás menekülteknek, az igazság, nincs nincs, buzik, félreérthetetlen bizonyíték a globális felmelegedésre, rutyóka, a gépek lázadása, máv hó zrt, társkeresős logikai feladvány, ezt én meguntam, a vízválogató, 0da81467f1fe8ed61b9c42725e362653 - 11111011111, ux, GYK, az esőkabát a szárazság ellen, pártatlanul, megbeszélések, 70, terpesz, a két legnagyobb piaci rés az offline üzenetkézbesítés terén, mennyire borzasztóan sok idő tellik el két péntek között?, novenber, rossz ötlet, a világról alkotott indokolatlanul hibás elméletek közül az egyik
« <  > »