újra működik

                                                                                                                                                                                                                                                                                       


hogy hogynem, mindig az van, hogy a cipésznek a legcsúfabb a cipője. sosincs ideje megcsianálni jól, mindig másokéval foglalkozik. valahogy így vagyok ezzel én is weblap terén. itt ez a blog, belegondoltam sokmindent, aztán még az alap dolgok sem működtek. sosem jutott idő rá. na de most!

most, hogy szabadságon vagyok, a virtuális todo listám elejére került, hogy gatyába rázzam végre ezt a jószágot. végre nem próbál 171 TB adatot sütibe elhelyezni, nem kerül végtelen átirányítási körbe, és végre lehet kommentezni. ezek mind-mind azért nem működtek, mert sokkal több mindent szerettem volna, a forrásban hagyott todo hegyek erről tanuskodnak. csakhogy mindig előtérbe került valami más.

a lényegen nem változtat, ugyanúgy megtekinthetőek a naplóbejegyzések, csak talán használhatóbb. és általában is, ezután próbálok minél kevesebb elvarratlan szálat hagyni magam mögött.

sarkiroka 20131224104907 jöhet a todo lista 2. pontja :)

azt amúgy tudtátok, hogy hol lehet a legnagyobb halászlét fözni magyar földön? kékes tetön, mert ott van az ország legmagasabb pontja :)

Kód újratöltése
 
                                                                                                                                                                                                                                                                                        megvan a véleményem, nincs egyedi nevem, mit tegyek?, használati útmutató nőkhöz, ne vedd el a fókuszt, alternatív csirkehúsleves, metaüzenet, miért hazudott?, érintőkábel, hogy hívnak?, te cigány vagy?, Ezek menthetetlenek, két hónap, programozós ünnepek, a rövidítésekről, a programozás törvényei, az időutazás és az időzónák kapcsolata, Téged ma mivel húztak le?, Itt vannak az új villamosok, Nincs értelme az örök életnek., sztárvendég beharangozó, mobilalkalmazás menekülteknek, az igazság, nincs nincs, buzik, félreérthetetlen bizonyíték a globális felmelegedésre, rutyóka, a gépek lázadása, máv hó zrt, társkeresős logikai feladvány, ezt én meguntam, a vízválogató, 0da81467f1fe8ed61b9c42725e362653 - 11111011111, ux, GYK, az esőkabát a szárazság ellen, pártatlanul, megbeszélések, 70, terpesz, a két legnagyobb piaci rés az offline üzenetkézbesítés terén, mennyire borzasztóan sok idő tellik el két péntek között?, novenber, rossz ötlet, a világról alkotott indokolatlanul hibás elméletek közül az egyik
« <  > »