egyedül

                                                                                                                                                                                                                                                                                       




ó, hát nem is tudom, mondtam-e hogy utálom azt amit nem tudok elsőre felfogni? már sokszor belefutottam a témába, mindig kikerültem. úgyhogy rászántam magam, meg kell tanulni. nem kényszerit senki, csak saját magamat. adódott is a lehetőség itt, igy sikerült beszereznem egy tankönyvet. a könyv remek, azt olvasgatva, úgy érzem minden betűjét értem. csak aztán az élet nemmindig enged tovább a kigondolt ösvényen, pici félre kellett tennem. aztán megint felmerült egy probléma, tipikus szövegkezelési (nagy buta szöveg, vanbenne egy speciális bevezető meg egy hasonló kivezető szekvencia, és a kettő közötti rész kell), egyértelmű volt tehát hogy igy kell csinálnom. és elkezdtem. ráment kitudja hány órám mire újra összefutottam a könyvből már ismert m módosítóval. aztán ha jól emlékszem még sokkal több idő mire ráillesztetem a bevezető dologra, és lőn csoda, meglett az első sor. de csak az első, mert a keresett szövegben vannak ám nagyon hasonló szekvenciák is, meg több soros. összességében kb másfél nap (egy kis vacakhoz ugye milyen sok?) is ráment szerintem arra, hogy egy alig 20-30 karakteres kifejezést összedobjak. de megvan. egyedül. és örülök nagyon, hogy talán megérthetem, talán nem teljesen héberül van számomra sem. talán nem kell utálnom. hmm, ja nem mondtam volna? nem másról volt szó, mint egy regex

Kód újratöltése
 
                                                                                                                                                                                                                                                                                        megvan a véleményem, nincs egyedi nevem, mit tegyek?, használati útmutató nőkhöz, ne vedd el a fókuszt, alternatív csirkehúsleves, metaüzenet, miért hazudott?, érintőkábel, hogy hívnak?, te cigány vagy?, Ezek menthetetlenek, két hónap, programozós ünnepek, a rövidítésekről, a programozás törvényei, az időutazás és az időzónák kapcsolata, Téged ma mivel húztak le?, Itt vannak az új villamosok, Nincs értelme az örök életnek., sztárvendég beharangozó, mobilalkalmazás menekülteknek, az igazság, nincs nincs, buzik, félreérthetetlen bizonyíték a globális felmelegedésre, rutyóka, a gépek lázadása, máv hó zrt, társkeresős logikai feladvány, ezt én meguntam, a vízválogató, 0da81467f1fe8ed61b9c42725e362653 - 11111011111, ux, GYK, az esőkabát a szárazság ellen, pártatlanul, megbeszélések, 70, terpesz, a két legnagyobb piaci rés az offline üzenetkézbesítés terén, mennyire borzasztóan sok idő tellik el két péntek között?, novenber, rossz ötlet, a világról alkotott indokolatlanul hibás elméletek közül az egyik
« <  > »