az mszpről röviden

                                                                                                                                                                                                                                                                                       


mit is igér a legnagyobb rivális párt? mármint azon kívül, mint amit a szavazóktól kérnek. ugyanis arra kérnek mindenkit, hogy szavazzunk rájuk. ezért cserébe leváltják a mostani kormányt. micsoda akcióterv. ilyen alapon bármelyik pártra lehet szavazni, ha elég szavazatot gyűjt, akkor bizony le fogja váltani az előző kormányt. nevetséges és egyben szánalmas amit a mostani baloldal művel. szétválik önmagától és - ahogy az várható volt - később újra összefog magával, hogy majd együtt jobb lesz. gyakorlatilag nem képviselnek egy egységes erőt. nekem úgy tűnik mint egy autó amit 3-4 különböző gps-be írt különböző címek alapján 3-4 ember akar egyszerre irányitani. viszont éppen 8 éve arról írtam, hogy "rendben, ha már így alakult, akkor mutassák meg mit tudnak, kapjanak még 4 évet, hogy egyértelmű legyen, hogy ez nem az igazi". azóta eltelt 8 év. megmutatták hogy milyen az országban lakni amikor az a válasz sok problémára, hogy el lehet menni. most arra kérlek, hogy ugyanígy kapjon még 4 évet a fidesz. nem azért mert olyan nagyon jó amit csinálnak, vagy terveznek. nem azért mert mentesek a korrupciótól, mert ezek egyike sem igaz szerintem. egyszerűen csak azért, hogy amit elkezdtek, arra legyen elég idő befejezni. 4 év kevés rá, kapjanak még 4 évet épp úgy ahogy a korábbiak, hogy 8 éven át egyhuzamba bizonyítsanak. utána vagy tűnjenek el örökre, vagy maradjanak, ez legyen a jövő döntése. de most most van.



Kód újratöltése
 
                                                                                                                                                                                                                                                                                        megvan a véleményem, nincs egyedi nevem, mit tegyek?, használati útmutató nőkhöz, ne vedd el a fókuszt, alternatív csirkehúsleves, metaüzenet, miért hazudott?, érintőkábel, hogy hívnak?, te cigány vagy?, Ezek menthetetlenek, két hónap, programozós ünnepek, a rövidítésekről, a programozás törvényei, az időutazás és az időzónák kapcsolata, Téged ma mivel húztak le?, Itt vannak az új villamosok, Nincs értelme az örök életnek., sztárvendég beharangozó, mobilalkalmazás menekülteknek, az igazság, nincs nincs, buzik, félreérthetetlen bizonyíték a globális felmelegedésre, rutyóka, a gépek lázadása, máv hó zrt, társkeresős logikai feladvány, ezt én meguntam, a vízválogató, 0da81467f1fe8ed61b9c42725e362653 - 11111011111, ux, GYK, az esőkabát a szárazság ellen, pártatlanul, megbeszélések, 70, terpesz, a két legnagyobb piaci rés az offline üzenetkézbesítés terén, mennyire borzasztóan sok idő tellik el két péntek között?, novenber, rossz ötlet, a világról alkotott indokolatlanul hibás elméletek közül az egyik
« <  > »